Ablakomban fénylő lámpás elárulja, hol vagyok
  Míg én majd csak akkor látom őt, ha odalép
  S arcán mosollyal ablakomra lehel
  Amikor eljön, hogy elvigyen
  S megforgasson, pörögjön velem
  Gyere ki játszani Jöjj, játsszunk!
  Csöndben feküdj Ne mozdulj Ne mozdulj.
  
  Mint kicsiny rímek s dalocskák
  Az erdő a hajamban s a ruhámon
  Néha ott látom őt magam mellett
  Bár tudom, hogy messze jár
  Néha úgy érzem, mellettem áll
  És tudom, hogy ezt is el kell viselnem.
  
  Nem hallja senki
  Mikor kiáltok
  De ha suttogok
  Őbenne gondolat riad
  Hiszen csak neki szól az üzenet
  Torkomban halkan szól a hang
  S közben mindig arra gondolok
  Biztosan elkövettem valamit
  Vagy ha nem, hát megtehettem volna
  De nem jön senki, hogy segítsen,
  Mondja ő,
  Az ilyen kislányoknak,
  Amilyen te vagy.
  
  
  ( forrás: Laura Palmer naplója, 1984. július 29. )