Valahol mélyen belül, női dombok nyomakszanak
  Hogy meglássák a kék eget
  A Holdat s a Nap sugarát
  S a piciny csillagok milliárdját
  Egy férfi sötét tenyerén
  
  Reggelenként néha
  Végignézek magamon
  Látom, hogy hegyek, völgyek készülődnek
  S föld alatt zúgó patakokra gondolok.
  
  Kívülről
  Virulok
  Bensőm
  Kopár
  
  Bárcsak tudnám
  Miért a könny
  Bárcsak elűzhetném
  A rettegést
  Hogy megint azt álmodom majd
  Meghalok.
  
  
  ( forrás: Laura Palmer naplója, 1984. július 30. )